DSZIT - Dinamikus szenzoros integrációs terápia

DINAMIKUS SZENZOROS INTEGRÁCIÓS TERÁPIA

 

Amikor először meghallják a szülők ezt a hosszú kifejezést, hogy Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia, esetleg különböző okok miatt ezt a terápiát javasolják gyermeküknek, akkor a legtöbb esetben elképzelni sem tudják, hogy miről is van szó, mi ez a terápia, milyen hatással lesz gyermekükre.

Rövid ismertetőnkkel reméljük, érthetőbbé tesszük a szenzoros integráció jelentését, terápiánk lényeges elemeit, jellegét és azokat a problémákat melyekre foglalkozásainkkal pozitív hatást tudunk gyakorolni.

 

 

Szenzoros integráció az, amikor a különböző érzékelési csatornákból befolyó információkat képesek vagyunk összerendezni, és ennek eredményeképpen különösebb erőfeszítés nélkül, könnyedén tudunk alkalmazkodni környezetünkhöz, és megfelelően reagálni annak változásaira.

Ez nem csak a közismert 5 fő érzékelési terület (látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés) összehangolását jelenti, hanem kiegészül a mozgás, nehézségi erő, testhelyzet adott állapotáról érkező információkkal.

A legtöbb embernél ez egy nem tudatos, hanem teljesen automatikus folyamat.

 

Legyen példa erre egy vasárnapi ebéd, amikor az asztalnál ülve teljesen természetes számunkra, hogy nem esünk le a székről, testünk egyensúlyban van, még akkor is, ha közben lábunkat behajlítjuk – kinyújtjuk, odafordulunk a mellettünk ülőhöz, átnyúlunk az asztal felett. Az is egyértelmű, hogy mekkora erővel emeljük fel a merőkanalat, amikor üres, és amikor tele van, hogy ne csapkodjunk vele, ne törjük össze a tányérokat, ne locsoljuk ki a levest az asztalra. Figyelünk arra is, hogy mennyi levest merünk a tányérba; meghalljuk, ha közben a konyhában történik valami (forr a víz, csöpög a csap); érezzük a leves illatát (felidézve bennünk az előzőleg fogyasztott levesek ízét, zamatát); és ezzel szinte egy időben már kóstoljuk is, és tudjuk, hogy ez a leves is jól sikerült (nem túl sós, de nem is sótlan..).

S természetesen továbbra sem esünk le a székről.

 

Ez a példa is jól szemlélteti, hogy egyszerre mennyi információt kell agyunknak feldolgoznia és rendszereznie, hogy könnyedén éljük meg mindennapjainkat.

Amikor valakinél különböző okokból ez a folyamat zavart szenved, akkor az megnehezíti az alkalmazkodást, és sok esetben az egyszerűnek tűnő tevékenységek végrehajtása is erőfeszítést igényel.

 

A terápia célja az, hogy ezeket a problémákat javítsa, segítse az idegrendszer megfelelő differenciálódását, szerveződését.

Mivel a szenzoros integráció már az anyaméhben elkezdődik, ezért a terápiás foglalkozások során az idegrendszer két legkorábban érő, legősibb területeit ingereljük: az egyensúlyi és a tapintásos érzékelést.

Ha e két rendszerünk hibátlanul működik, akkor stabil alapot képeznek – és feltételei is egyben – a magasabb rendűnek tartott emberi viselkedések optimális alakulásának.

Azzal, hogy az ősi funkciókat, az „alapköveket” stimuláljuk és segítjük az idegrendszer alacsonyabb szintű tapasztalatainak integrálását, lehetőséget teremtünk arra, hogy a magasabb szintű szerveződések is beállítódjanak. Így tudunk majd gyorsan és jól alkalmazkodni a bennünket érő hatásokhoz, erőfeszítések nélkül végezni mindennapos tevékenységeinket, könnyedén befogadni újdonságokat, bátran szembenézni az elénk kerülő problémákkal és megküzdeni velük.

 

Mindezt úgy tesszük, hogy a gyermekek a terápiás folyamat aktív részesei, a játékos tevékenységekben önszántukból vesznek részt, így azt is mondhatjuk, hogy „önmagukat fejlesztik”.

Ez nem más, mint egy változatos tevékenységeket felkínáló, örömet okozó játékfolyamat. Eszközei izgalmasak, színesek, érdekesek, mozgásra késztetnek, kipróbálásra csalogatják a gyermekeket.

Közben pedig nincsenek jó és rossz megoldások, nincsenek felesleges szabályok (csak olyanok, amik az egészségünket óvják); lehetünk gyorsak és lassúak, mérgesek, szomorúak, jókedvűek, dühösek, félősek és bátrak; ezért nem kell attól sem félni, hogy valamit rosszul csinálunk, elrontunk.

S mivel a feladatok nem előírásszerűek, nincsenek előre szigorúan szabályozva, hanem alkalmazkodnak a gyermekek adott állapotához, hangulatához, képességeikhez, félelmeikhez, biztosítják azt, hogy az itt töltött idő örömteli legyen, boldoggá tegye őket.

Ami boldoggá tesz, az pedig csak jó lehet és jótékonyan hathat szervezetünkre, tehát egyszerre örömforrás és fejlesztő hatású.

 

Kiknek ajánljuk a terápiát?

Azoknak akik

  • koraszülöttként látták meg a világot
  • megkésett az idegrendszeri fejlődésük
  • tanulási, figyelmi nehézségekkel küzdenek
  • megkésett a beszédfejlődésük
  • központi idegrendszeri sérültek (cerebrális parézis)
  • magatartási zavarokkal küzdenek
  • autisták, autisztikus tüneteik vannak

 

Továbbá azoknak a gyermekeknek akik

  • ügyetlenek, mindent levernek, leejtenek, állandóan megütik magukat, „baleseteket” szenvednek
  • hamar elszédülnek, nem szeretnek hintázni
  • vagy állandóan pörögnének, hintáznának, nem tudnak elszédülni 
  • túl gyorsak, vagy túl lassúak
  • túlérzékenyek a látási ingerekre (pl. fények); hangokra; ízekre; szagokra
  • szoronganak, önbizalomhiányban szenvednek
  • állandóan maszatolnak, mindenbe belenyúlnak, belemásznak…
  • túlságosan félnek hozzányúlni bármihez, azonnal törlik kezüket, arcukat, nem szeretnek fésülködni, fogat mosni, homokozni, mezítláb járkálni homokban, fűben …

 

Mindezek a problémák nem függenek az értelmi állapottól, így előfordulhatnak a legintelligensebb, legokosabb és a tanulási zavarokkal küzdő, tanulásban és értelmükben akadályozott gyermekeknél egyaránt.




« Vissza az előző oldalra!

Fanni Ház - Magyar